emlékérem

Gyászhír: Maróti Andor (1927-2021)

2021 augusztusában elhunyt Maróti Andor címzetes egyetemi tanár, a magyar művelődésügy, a közművelődési szakemberképzés, a magyarországi kultúrakutatás meghatározó alakja,  a komplex kultúrakutatás metodológiájának hazai megalapozója (Nekrológ).

A Professzor úr Alapítványunkkkal is szoros kapcsolatot ápolt: 2012-ben a győri könyvtáros vándorgyűlésen szervezett ülésen tartott előadást, a 2014-es soproni vándorgyűlésen bemutattuk A nélkülözhetetlen kultúra c. kötetét, 2014-ben novemberi ünnepi kuratóriumi ülésünkön beszélt a kommunikáció és a kultúra kapcsolatáról Kovács Máté gondolkodásában (a tanulmány megjelent a 3K-ban).

2018 novemberében a Professzor úr kapta az Alapítvány által létrehozott Kovács Máté elmékének ápolásáért elnevezésű emlékérmet. (Bartos Éva laudációja)

Aalpítványunk támogatása mellett írásainak egy része bekerült a Magyar Elektronikus Könyvtár gyűjteményébe.

Emlékét tisztelettel megőrizzük!